A nedves környezet ideális terep a penészedés kialakulásának, amelynek egyértelműen negatívak az egészségügyi következményei, sőt, az épület állagromlását is eredményezheti a penészgombák elszaporodása. Ablakba építhető szellőzők segítségével megelőzhetjük az ilyen jellegű problémákat.
Mikor jöhet jól egy ablakba építhető szellőző?
Ha van ablak a fürdőszobánkon, akkor a hagyományos szellőztetéssel is tehetünk azért, hogy elkerüljük a helyiség penészedését. Tavasztól őszig, amikor kellemes az idő, sokszor akár egész nap nyitva lehet az ablak, ugyanakkor ha az időjárás hűvösebbre fordul, hamar beszökhet odakintről a hideg, ha nem csukjuk be. Ez egy ördögi körnek tűnhet, hiszen ha szellőztetünk, elkerülhetjük a penészedést, de hideg lesz, ha nem szellőztetünk, bent marad a meleg, viszont a párás levegőben a penészgombák elkezdenek elszaporodni.

A megoldást egy ablakventilátor jelentheti ilyen helyzetben. Így ugyanis zárt ablak esetén is elérhetünk olyan hatásfokot, mint a hagyományos szellőztetéssel, miközben nem fog lehűlni a lakás.
Nem csak a fürdőszobában jöhet jól az ablakventilátor!
A párásodás kapcsán hajlamosak lehetünk kizárólag a fürdőszobára asszociálni. Ugyanakkor az ablakventilátor előnyeit más helyiségekben is kihasználhatjuk, mint amilyen például a konyha, ahol a sütés és főzés során jelentős mennyiségű pára keletkezik.
A hálószobában is fontos, hogy jó legyen a levegő minősége, máskülönben nem fogjuk tudni magunkat kellőképp kipihenni. Lényeges, hogy olyan ventilátort válasszunk a hálószobába, amely csökkentett zajszinttel képes működni, hogy nyugodtan tudjunk aludni.
A pincében vagy a padláson gyakran áll a levegő, amely be is fülledhet. Szellőztetés hiányában könnyen beindulhat a penészedés, ha magas a páratartalom ezekben a helyiségekben, így ezek szellőztetéséről is gondoskodni kell.
Egy ablakba építhető szellőző praktikus lehet abba a szobába is, ahol a gyermekek szoktak játszani vagy tanulni, csakúgy, mint a dolgozószobába. A friss levegő segít fenntartani a koncentrációt, így gördülékenyebben mehet a tanulás vagy a munka.
Természetesen nem csak lakossági, hanem munkahelyi környezetben is megállják a helyüket az ablakventilátorok. Irodákban, műhelyekben vagy éttermekben is indokolt lehet a használatuk a megfelelő feltételek kialakítása érdekében. Az elhasznált levegő automatikus cseréje esetén hatékonyabban lehet dolgozni.
Paraméterek, amelyeket figyelembe kell venni egy ablakba építhető szellőző esetén
A már említett zajszint mellett fontos kérdés, hogy az adott ablakba építhető szellőző esetén mekkora az ablakban a kivágás mérete. Ez az adat megtalálható a kiszemelt ventilátor adatlapján.
Előnyös, ha a készülék automata előlappal rendelkezik. Így elkerülhető a nemkívánatos visszaáramlás, amely különösen hasznos lehet mellékhelyiségek és többfelhasználós légtechnikai rendszerek esetén. Utóbbira jó példa a társasházak közös strangja. Nem elhanyagolható kérdés, hogy a kiszemelt ventilátor törés- és UV-álló anyagból készül-e, beleértve az előlapot is.
A váratlan kiadások elkerülése érdekében a ventilátor garanciájával kapcsolatosan is érdemes tájékozódni. Gyakran az alapgarancia meghosszabbítható regisztráció esetén.
Amennyiben kérdése van az ablakba építhető szellőzők kapcsán, keresse fel ügyfélszolgálatunkat bizalommal!